Portréfotózás - Fehér Lili (werk)

2018. április 15., vasárnap

Fehér Lili a 2016-os X-Faktor válogatóján tűnt fel, ahol Gáspár Laci
A szeretet él című számával aratott nagy sikert a közönség és a zsűri előtt egyaránt. A folytatásban azonban, amikor Katona Klári Játssz még című dalát énekelte, Tóth Gabi nem engedte tovább a mentorházba. Indoklása szerint: "technikailag nagyon profi és képzett hangod van, azon gondolkodom, hogy vajon képes leszel-e arra, hogy érzelmeket generálj az emberekben és bennem". 






Akkor még nem ismertem Lilit, de személyes kötődés híján is felháborodtam ezen a mondvacsinált, hajánál fogva előrángatott magyarázaton, amit ha úgy tartja kedvünk bármikor, bárkire rá lehet húzni valódi ellenérv nélkül...

Persze hiába tetszett nagyon Lili produkciója, a feledés azóta eltemette az esetet éppúgy, mint sok másikat, amelyekben a mentorok elképesztő döntéseket hoztak. 
Amikor nemrégen összehozott a sors Lilivel egy portréfényképezés kapcsán és a youtubon újra néztem 2016-os szereplését, a történetet újraélve megállapítottam, hogy érzéseim mit sem változtak az évek elteltével.

Mindez azonban már a múlt, amin sokat nem érdemes rágódni. Lili is túllépett az eseten. Azóta is a Zeneművészeti Egyetemen tanul zongorázni, és persze az éneklésről sem mondott le.


Ám mégsem ennek kapcsán találkoztunk lakóhelyén Vácott, ahol egy egyszerű, hétköznapi portréfényképezés terve hozott össze bennünket.

A fotózás részleteinek tervezésekor megkerestem Csókás Annát, aki a legutóbbi extrém sminkes fotózás modellje és fodrásza is volt egyben, hogy vállalná-e Lili hajának elkészítését. Nagy örömömre Anna vállalta a feladatot, így már csak az időjárás kegyeiért kellett fohászkodnunk.

Nem is kellett csalatkoznunk... A kicsit felhős, de esőmentes körülmények derített fényei ideálisak voltak a kültéri fotózáshoz (tévedés azt hinni, hogy arra a hét ágról sütő nap a legalkalmasabb), s Lilivel a váci Dunaparton elkészítettük fotósorozatunkat, amelynek képei a következő bejegyzésben lesznek láthatók.

Addig pedig álljanak itt a werkképek Csókás Anna FodrÁsz szalonjából .




 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB